*13

"Este volt s a nyári égről

Rohanó, tüzes vágyak estek belém,

Mikor a bőrünk össze-összeért,

Egész életemmel ott éltem én,

Azon a kicsi darabka helyen,

Ahol a bőrünk,

A bőrünk összeért."

József Attila

 

*******

Elizabeth idegesen járkált a lakásban, miközben dühösen nyugtázta, hogy akivel telefonbeszélgetést folytat, egyáltalán nem figyel rá.
- Aaron!! Felfogtad egyáltalán mit mondtam?
- Bocsáss meg, de nagy a zűrzavar, és ezer elintézni valóm van. Te lennél az első, akire figyelnék, de tényleg szükség van most rám. Este átugrom és mindent megbeszélünk, jó? – hadarta a vonal másik végén lévő mély hang.
- De nekem is szükségem van rád – mondta volna Elizabeth, ehelyett csak beleegyezett az esti találkozóba, majd egy halk köszönéssel letette a telefont.
Kissé szomorkásan dőlt a kanapéra, miközben telefonját forgatta kezei között. Szívesen vágta volna a falhoz, csak hogy levezesse az aggodalmát, de végül elvetette ezt az ötletet, mivel drága mulatság lenne ez neki. Inkább a kezébe kapott egy párnát és oldalra hajította teljes erejéből az pedig egy polcnak csapódott. Hiába volt a párna könnyű és puha, sikerült levernie a polcon lévő apró elefántot, ami a szerencsét és a jót hivatott jelképezni. Eli idegesen markolt bele a hajába, majd ráharapott néhány tincsére és halkan sikított.
- Ennél szerencsétlenebb már nem is lehetnék.
- A párnákkal való rongálás az új hobbid? – kérdezte egy lágy hang. Elizabeth enyhén megemelte a fejét, így kilátást nyerve a szobája ajtajában ácsorgó szőke lányra. Lina egy bő pólót viselt, ami épp hogy elfedett egy picit a lábaiból, haja kócos volt, tekintete pedig csillogott. Látszott rajta, hogy most ébredt fel.
- Nem akartalak felébreszteni. – Eli felpattant a kanapéról, s a konyhába indult, hogy készítsen maguknak kávét. – Elég eseménydús reggelen vagyok túl – sóhajtott egy aprót.
- Mesélj nekem Lizi – mondta boldogan. Lina mindig örömmel fogadta, ha barátnője mesélt neki, mivel nem gyakran volt rá alkalom. Eli szerette megtartani magának a gondolatait, azonban az elmúlt hetekben változott és sokkal nyitottabb lett Lina felé, aminek az apró lány nagyon örült.
- Hát, reggel bementem a központba edzeni, nem igen volt ott senki hajnal révén. Egy srác jött oda hozzám és Aaronról kezdett nekem beszélni, azt mondta rossz ember, majd finoman szólva rám hajtott. Én nem akartam tőle semmit, és megijedtem, hogy olyat tesz, amit én nem akarok és eszembe jutott..
- Tudom Lizi, nem kell említened – szakította félbe Lina.
- Nos igen, szóval összekaptam magam és sikerült leterítenem. Ekkor jött Aaron és a kezébe vette a dolgokat. – Eli enyhén elmosolyodott, majd visszatért a történethez. – Felvitt az irodájába, csinált nekem teát, aztán mesélt egy-két dolgot a gyerekkoráról, amiket nem hiszem, hogy meg kéne veled osztanom – nézett szomorúan Linára, de ő csak legyintet, jelezve, hogy nem lényeges.
- Hát tényleg történt veled néhány dolog.
- Ez még nem minden. Aaron hazaküldött, és adott egy aktát, az első ügyem, hogy nézzem át. Van benne egy olyan személynek az aktája, akit ismerhetünk. Lehet, hogy nem ő az, de a leírás alapján nagyon úgy tűnik.
- Talán a bátyád? Mert ő elég suttyó – forgatta a szemét Lina, amin Eli elnevette magát.
- Nem ő az, el kell hogy keserítselek. Az illető neve Matthew Sykes.
- Sykes? Mint a szomszéd szívtipró?
- Igen. És ráadásul az aktában lévő Sykes középső neve David. Nem hiszem, hogy ez véletlen egybeesés lenne – Elizabeth közben kiöntötte a kávét két apró csészébe, majd jó pár kockacukrot dobott bele.
- De ha ő lenne, nem változtatta volna meg mondjuk a nevét? Mivel így elég könnyen rá lehet találni, hogy csak a középső nevét használja és nem a rendes keresztnevét.
- Ez az, amit én sem értek. Ez így nem stimmel valahogy, de kiderítem, hogy ki is ő valójában – mosolyodott el gonoszul Eli.
- Vérbeli titkos ügynök vagy – nevetett Lina.
- Aaron egész jól tanítgat – nézett vidáman a szőke tincseivel játszó Linára, majd mikor a lánynak eljutott az agyáig, mit mondott Eli, abbahagyta tincsei babrálását és közelebb húzódott barátnőjéhez.
- Kedveled? – kérdezte mosolyogva.
- Rendes fiú.
- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy vonzódtok egymáshoz.
- Rosszul látod. – Elizabeth idegesen nézett barátnőjére, aki kissé meghátrált, látva Eli hirtelen jött haragját. Lina nem értette, hogy miért reagál ilyen hevesen erre a kijelentésre Eli.
- Miért vagy ilyen agresszív? Én csak elmondtam a meglátásom. Aaronon tisztán látni, hogy kedvel téged és te is sokkal másabb vagy, ha a közelben van. Nem vagy olyan magadba forduló, sokkal nyíltabb és vidámabb vagy. Látom rajtad Elizabeth, hogy kedveled.
- Nem lehet Lina. Nem lehetek szerelmes! Sosem végződik jól – Eli a földet pásztázta, s közben azon agyalt, amiket Lina mondott.
- Aaron nem tenne veled semmi rosszat Lizi – Lina óvatosan Eli mellé lépett, s felemelte fejét, hogy a szemébe nézzen. – Csak az a gusztustalan alak volt képes olyat tenni, ami neked nem volt jó, de meg is kapta a méltó büntetését.
- De még mindig emlékszem rá, bármennyire is akarom elfelejteni. És mikor ma reggel az a srác erőszakoskodott velem, eszembe jutott és csak sírtam és sírtam volna. De ott volt Aaron, nem tehettem.
- Miért nem? Elizabeth, hányszor kell még az agyadba vésnem, hogy a sírás nem rossz dolog? Mond el Aaronnak, hogy mi bánt, hidd el, jobban fogod érezni magad utána.
Eli idegesen tekergetni kezdte hajtincseit, és a Lina által hallottakat kezdte boncolni magában. Belegondolt, hogy milyen lenne megosztani Aaronnal a múltját, kisírni magát neki, s átölelni, hogy a karjai közt megnyugodjon és érezze, hogy megbízhat benne, ő mellette van. Szép gondolatnak tűnt, talán túl szépnek is. Bízhat benne egyáltalán ennyire? A fiú elvégre megosztotta vele a múltjának legfontosabb momentumát, most rajta lenne a sor, hogy elmondja neki azt, amit nem szívesen említ senkinek sem.

- Azt hiszem, megyek és pihenek egy picit – mondta alig hallhatóan Eli, s a szobájának ajtajára mutatott. Lina bólintott, majd egy erőt sugárzó mosolyt küldött barátnője felé.
A lány egy szempillantás alatt a szobájába ment, Lina pedig csak a hosszú barna hajtincsek hirtelen elsuhanását vette észre, majd egy kisebb ajtócsapódást. Nagyot sóhajtva a nappali nagy ablakához sétált és kis ideig nézelődött rajta keresztül, majd a szobájába sietett, s éjjeliszekrényéről lekapta a vázlatfüzetét meg egy tömör grafitot és visszament a nappaliba. Az ablak melletti fotelbe helyezkedett és rajzolni kezdett. Míg Elizabeth az írással fejezi ki gondolatait, ő a rajz és festészet művészetével. Ceruzája már rutinosan járt a papíron, hiszen kiskora óta rajzol. Kislányként mindig a meséket örökítette meg, melyeket este mesélt neki édesanyja, majd idővel saját kreativitását kezdte el a papírra vinni, mostanra vázlatfüzete pedig szinte egy napló volt a számára. Miközben hol erősebben, hol halványabban vonta végig ceruzáját a papíron, Elizabethen gondolkozott. Lehet talán elvetette a sulykot, nem kellett volna ennyi mindent egyszerre a nyakába zúdítania. Egyszerűen csak szerette volna, ha Eli felvállalja az érzéseit és magának is bevallja, hogy vonzódik Aaronhoz, csak fél. Eli egy olyan lány, aki fél a szerelemtől, mert egyszer már nagy csalódás érte. Ez sok lánnyal megesik, ő azonban még mindig nem volt képes ezt kiheverni, s mindenáron próbálja elkerülni a szerelmet. Úgy gondolja, hogy nem érdemli meg, hogy szeressék, és szépségének sincs tudatában.
Lina elgondolkodott, mennyire szöges ellentétei egymásnak. Eli vicces és kedves, de csak azokkal, akik közel állnak hozzá, nem szeret magáról beszélni. Messze elkerüli a fiúkkal való hosszas együttlétet, félve attól, hogy kihasználják, ehelyett inkább ő használja ki őket, ha fiúkról van szó. Szeret bulizni, de azt sok alkohol kíséretében és időnként a cigaretta is a kezei közé kerül. Az írás az egyetlen, ami menedéket nyújt neki, amiben kiélheti magát.
Lina vele ellentétben mindenkivel szemben közvetlen és kedves, vicces. Szereti megosztani másokkal a véleményét, gondolatait és rendkívül őszinte. Abszolút a tartós kapcsolat híve, ebből adódóan pedig romantikus típus. A bulikat ő is szereti, viszont csak minimálisan iszik alkoholt, cigarettát pedig nem szívesen vesz a kezébe. Elizabethel ellentétben, ő a rajzolással fejezi ki magát.

Mély gondolataiból az egyre erősebbé és sűrűbbé váló kopogások rángatják ki. Vázlat füzetére pillant, amiben a már szinte kész rajz tekint vissza rá, s Lina büszkén elmosolyodik. Olykor fel sem tűnik neki, hogy milyen sokáig rajzolt, s néha az sem jár a fejében, hogy mit rajzol, csak úgy jár a grafitja a papíron, majd egyszer csak szembe találja magát egy kész művel.
Óvatosan a kávézó asztalkára helyezte a grafitot, majd mellé a rajzot és lassan az ajtó irányába csoszogott, amin át még mindig az ideges kopogás szűrődött befelé. Lina minden gondolkodás nélkül kizárta a nagy fa ajtót, és Willel találta szemben magát. Szíve nagyot dobbant, bár ő sem értette miért, talán annyira megijedt az utált személytől..
- Már értem miért kellett évekig kopognom. – Will minden tötyögés nélkül arrébb tolta Linát és besétált a házba.
- Persze William, gyere csak beljebb! Úgy sincs jobb dolgom, mint veled társalogni – forgatta a szőke lány szemeit. William a kanapéra dobta magát, mintha csak otthon lenne. Lina ferde szemmel nézte barátnője testvérének illetlenségét, és irritálta, hogy bármennyire is azt akarja az agya, hogy tűnjön el a férfi, valamiért mégis örül, hogy itt van. Valahol legbelül. Gonosz mosollyal az arcán fordult Willhez.  – Mond, mi volt olyan sürgős, hogy majd’ kitörted az ajtónk?
- Elivel akartam beszélni. Anyánk temetéséről lenne szó. – Lina arcáról lefagyott a gonosz vigyor, helyébe az együttérzés költözött. Néhány percig kémlelte a férfi arcát, erős vonásait, melyeken egyáltalán nem látszott szomorúság jele.
Linát bámulásából a mély és erőteljes hang rángatta vissza a való világba. – Mi olyan érdekes rajtam szöszi? – Will féloldalasan mosolyogva mélyen a lány szemébe nézett, aki a felismeréstől, miszerint abszolúte észrevehetően bámulta a férfit, elpirult. Idegesen a kanapé karfájára ült, melyen Will terült el.
- Semmi. Én csak.. – néhány másodpercig habozott. – Részvétem. Még nem is mondtam, lekötött, hogy valami okból kifolyólag az őrületbe kergesselek.
- Hát az utóbbiban elég jó vagy – próbálta visszatartani mosolyát Will. – És köszönöm, hogy együtt érzel, szöszi – a férfi felült, és Lina mellé csúszott, akinek így le kellett néznie Willre.
A férfi a fekete szem párt kezdte elemezni, minden egyes csillanást, szín átmenetet és szempillát kielemzett. Lina tűrte a kutakodó szem pár tekintetét, melyekben ő is olvasott. Valami megváltozott Linában a férfival kapcsolatban, mintha a szemébe nézve meglátta volna az igazi énjét is, aki nem az ő kikészítésével próbálkozik. Annyira belemerült a világos barna szem párba, hogy szinte fel sem tűnt neki, hogy Will gyengéden az arcát simogatja. Érezte, hogy bőre forróvá válik ott, ahol az erős kéz simítja. Úgy érezte, mintha már ezer éve ismernék egymást, és teljesen természetes lenne köztük az e-féle gyengéd és pezsdítő érintés. Lina eddig nem értette, miért akarja a közelében a férfit, ha csak idegesíteni tudják egymást, de már rájött. Vonzotta Will. És ő is vonzotta a férfit.
Az erős karok Lina karcsú dereka köré fonódtak, s leemelték a karfáról, a lány pedig már Will ölében ült, szembefordulva a szem párral. Tekintetük nem vált el egymástól egyetlen másodpercre sem. A távolság csökkent közöttük, s ajkaik már szinte súrolták egymást. Lina vágyott rá, hogy megcsókolja a férfit, de nem tette, türelmesen várt. A férfi lehunyta szemeit néhány másodpercre, majd ismét az ölében ülő lány íriszébe nézett, s gyengéden végigsimított arcán. Ajkaik még mindig néhány milliméterre voltak egymástól, ám egyikük sem szüntette meg ezt a távolságot. Végül Will enyhén távolabb hajolt Lina arcától, s két hüvelyk ujjával gyengéden simította a lány arcát. 
- Mit művelsz velem, te lány? – suttogta alig hallhatóan. Lina értetlenül nézett a férfira. – Hisz nem is ismerlek, mégis mintha már ezer éve mellettem lennél, és ha nem vagy velem, akkor hiányzol. Nem bírom nélküled, egyszerűen vonzol, még ha nem is akarom.
- Nem akarod, hogy vonzzalak?
- De. Nagyon is, csak..
- Csak? Te is vonzol engem. Kell ennél több? – Linában égett a vágy, hogy megcsókolja.
Apró kezével végigsimított Will arcán, majd tenyerét a férfi nyakára helyezte. Érezte a nyakán futó ereiben, ahogy dobog a szíve, jó érzés volt számára.
- Először meg kellene ismerkednünk, én úgy gondolom – Will nagyot nyelt. Pulzusa szaporábban vert attól, hogy érezte az ölében ülő lány érintését nyakán.
- Ismerkedjünk? – kérdezte vékony hangon Lina, s kezét Will melkhasára csúsztatta. Érezte, ahogy Will légzése még szaporább lesz.
- Fenébe is.
A férfi ajkai szinte követelőzően gyorsan tapadtak a lányéra, de miután azok érintették Lina ajkait, gyengéddé vált. Lina élvezte a gyengéd csók minden egyes pillanatát. Will egyik kezével közelebb húzta magához a lányt derekánál fogva, másikkal pedig a szőke tincsek közt turkált. Egyikük sem akarta megszakítani ezt az élvezetes tevékenységet, ám más megtette.
Az ajtó túloldaláról ismét kopogtatott valaki, így lassan elhúzódtak egymástól kócosan, lihegve és vágytól égve, hogy ismét egymáson legyenek ajkaik. – Holnap elviszlek randizni szöszi.
- Nem mondtam, hogy elmegyek veled bárhova is – tettetett undort Lina.
- Helyes. Már azt hittem tényleg veled kell töltenem a napom. – A kopogás egyre sűrűbb lett és türelmetlenebb. Közben Lina felállt Will öléből és az ajtóhoz indult, a férfi pedig követte. Néhány lépésre az ajtótól Will visszarántotta az apró lányt, aki a karjai közé került. – Akkor majd hívlak és megbeszéljük hova menjünk.
- Rendben – egyezett bele Lina, s beharapta alsó ajkát. Will lehajolt hozzá, de csók helyett gyengéd puszit adott a lány homlokára.
- Csókot majd csak a randi után. Innentől rendes ismerkedést folytatunk! Nos akkor később szöszi – kacsintott Linára.
- Kellemes délutánt idióta – nyújtotta rá a nyelvét Lina, s kinyitotta neki az ajtót.
Az ajtó túlsó oldalán Aaron állt egy nagy fekete táskával az oldalán. Will köszönt neki, majd elballagott. Lina beengedte az új vendéget, s a nappaliba vezényelte. Aaron kissé liheget és ki is volt pirulva, látszott rajta, hogy sietett.
- Mi járatban Aaron? – kérdezte mosolyogva Lina, majd a konyhába baktatott egy tál chipsért.
- Elizabethez jöttem. Van egy-két megbeszélni valónk, és hát ráadásul nem rég, amikor beszéltünk telefonon összekaptunk egy kicsit, azt hiszem. – Aaron szomorúan nézte a tál chipst, amit Lina helyezett elé, majd egy nagy marékkal kivett belőle és tömni kezdte a szájába.
- Bármin is kaptatok össze, kibékültök biztosan. Egyébként a szobájában gubbaszt, szerintem nyugodtan bemehetsz hozzá – nézett nagy mosollyal Aaronra, aki magabiztosabb lett Lina szavaitól és remélte Eli nem haragudott meg azért, amiért nem jött, amikor szüksége volt rá. 
- Megpróbálkozom bejutni – mosolyodott el Aaron, aminek Lina örült.
A fiú Eli szobájának ajtajához lépdelt, majd párszor bekopogott. Miután bentről hallott egy gyér „gyere” beinvitálást, lassan bement Elizabeth szobájába.

- Csaó Elizabeth. – Lassan lépdelt be a szobába, félve, hogy a lány meggondolja magát és mégsem akar vele beszélni.
Előre tartott attól, hogy Eli mit fog szólni, az új feladatával kapcsolatban, amelyet most kell vele közölnie. Amikor Ace kitalálta, legszívesebben ott lökte volna ki a férfit az ablakon, de türtőztette magát és csak egy enyhe dührohamot zúdított főnöke nyakába.

- Biztos nem fog ilyet tenni, Ace! Nem engedem, hogy ilyenre rávedd – Aaron idegesen pattant fel Ace asztalával szembeni székből, szinte felborítva azt, s emelt hang erővel szólt az idősödő férfihoz.
- Megbocsáss Aaron, de nem te döntesz ezzel kapcsolatban. Nekem az a határozatom, hogy beépül, te pedig közlöd vele. Ha belemegy, akkor mehet a játszma, ha nem.. – Ace kis ideig gondolkodott, majd vállat vont - ..akkor nincs helye a CIA-nál. Mehet vissza a kis városkájába.
- Ha nem csinálja meg, nem biztosítasz neki védelmet? – Aaron döbbenten nézett egykori mesterére.
- Nem. És te sem védheted meg. Ha kell, áthelyeztetlek.
A fiú érthetetlenül nézett Acere, majd szánakozva elnevette magát. – Nem tudom miért ilyen fontos neked, hogy beépítsd, vagy áthelyeztess, de legyen. Sikerült elérned, hogy beleegyezzek.
- Még valami. Nem akarom, hogy te dolgozz vele tovább, így egy másik ügynökünk fogja kiképezni, te pedig visszatérsz a normális kerékvágásba.
- Ebbe nem egyezem bele! Miért nem akarod, hogy én képezzem ki, és hogy megvédjem? – Aaron ökölbe szorított kezekkel állt főnöke előtt.
- Az nem tartozik rád, és ez parancs volt Bronx. Az ügy mostantól nem a tiéd – jelentette ki Ace. Aaron ledöbbenve nézett a férfira, nem tudta most mit is tehetne. – Most menjen Bronx ügynök és közölje Miss Tener-el, hogy új kiképzőt kap és beépül.
- Baszódj meg Acelsky – köpte a szavakat főnökének, majd dühösen elhagyta az irodát.

Aaron idegesen baktatott a lifthez, s folyamatosan nyomkodni kezdte annak hívó gombját, majd amikor megérkezett a szállító eszköz másik két embert arrébb lökve szállt be. Lábával türelmetlenül csapdosta a lift padlóját, amíg le nem érkezett a mínusz egyes szintre. Szinte futva cikázott végig a mélygarázson, amíg meg nem találta fekete szeretett kocsiját, melybe egy szem pillantás alatt bepattant és kivételesen finomkodás nélkül becsapta az ajtaját.
Miután megérkezett a lift a lakóház tizenhetedik emeletére rögvest kipattant, s a már ismerős ajtót kezdte verni idegesen, és ez fokozódott, mivel nem nyitottak rögvest ajtót. A fiú talán olyan ideges volt, mint még soha, s amikor végre hallotta, hogy nyílik az ajtó kissé megnyugodott.

Most pedig már a lány szobájában állt, s várta annak reakcióját. Aaron félt, nem mutatta, de félt, mert lehet utoljára látja Elizabethet, pedig kedveli a lányt. Sőt..
- Aaron! – Elizabeth vidáman pattant ki ágyából, laptopját a párnák közé dobva, s a fiúhoz rohant és erősen átkarolta nyakát. – Annyi mindenről akartam veled beszélni. Azt hittem nem is jössz már. Amikor délelőtt beszéltünk, mintha le akartál volna rázni, de már megnyugodtam, mert itt vagy.
Eli boldogan ölelte Aaront, aki szerette volna teljesen átadni szeretetét az ölelésben, de nyomta a lelkét, amit Ace mondott neki. Bármelyik opciót is választja Eli, nem találkoznak többet.
- Miért vagy ilyen mélabús – simított végig enyhén borostás arcán Elizabeth. Aaron lehunyta szemeit és élvezte Eli érintését.
- Ace küldött neked egy üzenetet. Pontosabban nekem mondta, hogy közöljem veled – nagyot nyelt mielőtt folytatta volna. – Üljünk le szerintem.
Leültek Eli ablaka melletti kanapéra, s Aaron bele is kezdett mondandójába. – Megnézted az aktákat ugyebár, és azok között találtál egy Matthew David Sykes nevű embert. Na most, elképzelhető, hogy a szomszédod ez a személy. Ace szeretné, hogy beépülj a Sykes suttyó életébe, mint barátnője. Erre a feladatra kiképez egy ügynök, aki nem én leszek. Ace elvette tőlem az ügyet, így már nem én vagyok a felelős érte, és már te sem állsz a védelmem alatt. Azért küldtek, hogy megkérdezzem vállalod-e, hogy beépülsz Sykes életébe, mert ha nem, akkor hazaküldenek. – Aaron keserűen nézte Eli reakcióját, aki tágra nyílt szemekkel nézett rá.
- Nem találkozhatunk többé? – kérdezte halkan.
- Ace nem igazán szeretné, szóval lehetséges, hogy nem – harapta be ajkát a fiú.
Elizabeth szomorúan vizslatta Aaron arcát, aki éppen az ujjperceit elemezgette. Eli gondolkodott most mit is tegyen. Nem akarta elveszíteni Aaront, nem mondta ki hangosan a fiúnak, de nem akart megválni tőle. Nem tudott.
Magában boncolgatni kezdte a lehetőségeket. Ha nem vállalja hazaküldik, azonban senki sem tilthatja meg neki, hogy San Franciscoba jöjjön. Ha elvállalja továbbra is a CIA-nál lesz, de Ace nem engedné, hogy bármilyen módon is kapcsolatba lépjenek Aaronnal.
Végül határozottan kijelentette: - Nem vállalom.

Aaron hirtelen felnézett keze elemezgetéséből és Elire szegezte teljes figyelmét.
- Biztos vagy ebben Eli? Ace nem fogja..
- Nem érdekel Ace. A CIA nem olyan mérföldkő számomra, hogy belehaljak, ha kirúgnak. És én nem fogok azért tovább neki dolgozni, hogy eltiltson tőled. Nem teheti ezt, mert kedvellek és veled akarok lenni – jelentette ki szégyenlősen Eli. Aaron enyhén elmosolyodott, majd az ölébe rántotta Elit.
- Folytasd – mosolygott az arcába.
- Szabad ember vagyok, ha akarok, akkor itt élek San Franciscoban, ha akarom, akkor Franciaországban, de én itt szeretnék élni. És találkozni akarok veled, de nem a CIA központjában.
- Szóval miattam lemondasz a CIA-ról?
- Igen, lemondok róla. – Eli nagy mosollyal az arcán nézte, ahogy Aaron arca felragyog kijelentésére.
- Azt hiszem, sokkal jövök neked ezért – suttogta a fiú.
Elizabeth közelebb hajolt az őt ölében tartó Aaronhoz, majd mélyen a szemébe nézett. – Egyenlőre, egyetlen dolog is megteszi..

  

******* 

*12

*******

Egy hét telt el azóta, hogy Elizabeth beleegyezett abba, hogy édesanyja példáját követve, jó ügyek érdekében küzdjön meg jóval-rosszal és a saját démonjaival. Senkivel sem osztotta meg az új „munkájával” kapcsolatos gondolatait, csak a füzete lapjaival és esetleg Aaronnal. Számára is különös volt, hogy ilyen gyorsan a bizalmába fogadta a fiút, és szinte már a szükségletévé vált, hogy a közelében legyen a nehezen kiismerhető srác. Szinte kihívásnak gondolta, hogy felderítse Aaron eltitkolt gondolatait és titkos, esetleg kínos dolgait.
Mondhatni gyorsan beilleszkedett az új munkahely társaságába. A CIA alkalmazottai közül jó páran ismerték az anyját és voltak, akik közeli kapcsolatban is álltak vele – ők nagy vidámsággal fogadták az egykori munkatársuk, s jó barátjuk lányát. Elizabeth örömmel nyugtázta, hogy anyja sok ember számára fontos volt az itt dolgozók közül.
Az egy hét alatt itt töltött napok által szinte a központ lett az otthona. Már egész jól kiismerte magát, főleg az edzőközpontban, de a főépület egyes részeit is bejárta már Aaronnal. Az edzések az est folyamára teljes mértékben lefárasztották, így miután hazaérkezett este, útja a szobájába vezetett. Linával csak időnként futott össze pár percre, pedig egy lakásban laknak, bátyjával pedig még kevesebbszer. Kezdett eltávolodni a számára fontos emberektől, holott a sok edzés, a CIA ügyeivel kapcsolatos kutakodás, mind miattuk volt. Értük vállalta ezt, mégis mintha az egész csak ellenük lenne.
Aaronnak feltűnt Elizabeth belemélyedése a sok edzésbe, ezért ezt a keddi napot szünetnek adta ki neki, hogy Linával lehessen.

Reggel hét óra volt, a CIA edzőtermében még csak egy-két ember szálingózott. Az egyik boxzsákot egy lány püfölte teljes erejéből, hosszú sötétbarna haja egy dús copfban lengett jobbra és balra, ütéseinek ritmusára egyszerre.
Eli Aaron „parancsának” ellenszegülve már korán reggel elindult a központba, hogy egy kiadós edzésben részesítse magát. A központba való bejutás már gyerekjáték volt számára Aaron nélkül is, mivel ott dolgozóként beiktatták az adatbázisba, így az őrök mosolyogva fogadták.
Maga sem tudta, hogy miért, de az edzések során kizárta a gondolatokat a fejéből, nem agyalt azon mi lesz ezután. Vajon mit kell majd csinálni? Hány ember életét kell kiontani? Mikor fogja megtalálni azt, aki elvette tőle az anyját? Ha otthon maradt volna – hiába lett volna ott Lina – ezek a gondolatok cikáztak volna a fejében. De itt és most csak arra gondolt, hogy elérje a célját, hogy jobb legyen, és ne okozzon csalódást az anyjának.
A következő ütésébe minden erejét belevitte, a zsák pedig nagy lendülettel csapódott hátra, láncai pedig nyikorogtak. Vissza azonban nem jött a zsák, ugyanis valaki megfogta azt.
- Hol hagytad a fekete lovagot? – lépett elő egy magas, huszonöt év körüli srác. Szőkés haja kócosan lógott lefelé, szinte a válláig ért, atlétája alól néhol fekete kusza tetoválások éktelenkedtek. Sötét szemeivel méregette Elit, aki értetlenül nézett a fiúra. Ha bejönne neki az agyontetovált rosszfiú típus, akkor azt mondta volna rá, hogy dögös, ám a rosszul kivilágított, hatalmas és szinte üres edzőcsarnokban inkább hatott rémisztően a magas alak, mintsem izgatóan.
- Már megbocsásson, de ki maga? És milyen fekete lovagról beszél itt nekem? – kérdezte mélyen véve a levegőt.
- Bronxról beszélek. Vele láttalak itt az elmúlt időkben, és azért fekete lovag, mert ha nem tűnt volna fel, mindene fekete. És itt nem csak a ruhájára gondolok. Sötét dolgokat hordoz magában – lépett közelebb Elihez, aki egyre szaporábban vette a levegőt.
- Nem tudom, hogy ki maga és mennyire ismeri Aaront, de bízza rám, hogy én mit gondolok róla. Most pedig ha nem zavarja, szeretnék edzeni – mutatott a zsák felé.
- Én mást szeretnék Miss Tener – ragadta meg Eli karját és magához rántotta.
- Eresszen el – sziszegte Eli. A fiú érintése szinte égette a bőrét, de nem úgy, mint mondjuk amikor Aaron érinti – az perzselően és finoman égető – ezé a fiúé viszont fájdalmasan égető volt.
- Tudod, nagyon vonzó a megszeppentséged. Pár napja már figyelem, ahogy edzel, káprázatos vagy. El sem tudom képzelni mit tennél más szituációban. Mondjuk egy meghittebb helyen – suttogta és enyhe csókot lehelt Elizabeth nyakára.
- Kérem.. – próbált kiszabadulni, s pár könnycsepp gördült le az arcán. Legszívesebben sírógörcsben tört volna ki, ahogy egy ismerős dolog játszódott le a fejében, de e-helyett mélyen beszívta a levegőt.
Emlékezett, hogy az egyik edzés alkalmával Aaron ugyan így szorította magához, s hogy mit tanított neki a fiú ilyen esetekre. – Szerintem jobb lenne neked is ha nem szorítanál le, könnyebben tudnék mozogni – mondta lágy és kedves hangon Eli, bár a könnyek még mindig kiakartak törni belőle, erősnek kellett maradnia. Nem eshetett ki a szerepéből, ami úgy tűnt beválik, ugyanis a fiú lágyított a fogáson. Eli oldalra pillantott és észrevette az épp a terembe lépő Aaront, aki megdöbbenve állt meg. A lány visszatért a terve végrehajtásához, közben időnként Aaronra pillantott, aki tanácstalanul haladt lassacskán feléjük. Elizabeth ujjaival végigsimított az előtte álló kezén, majd összekulcsolta ujjaikat. Keserűen elfintorodott, nem tetszett neki amit művel, de a terve része volt. Hogyan másként intéznél el egy olyat, aki rád mászik, mint hogy beleegyezel. Másik karjával körülölelte a szőke srác nyakát és kissé meghúzta pár kósza hajtincsét. Egy nyögés hagyta el a fiú ajkait, és behunyta a szemét. Eli elmosolyodott, és mintha erre várt volna, nyakánál fogva lejjebb rántotta a magas alakot, felemelte a lábát s térdével teljes erejéből fejen térdelte. A fiú hatalmasat nyögött, miközben a fejét fogta. Eli újabb rúgást mért rá, ezúttal a gyomrába, a szőkeség pedig összegörnyedve a fejét szorongatva káromkodott. A lány végül teljes erejéből ráugrott, így a fiú háttal csattant a padlónak. Eli magragadta mindkét karját, s az egyikkel összefogta a hasán, másik szabad kezével pedig behúzott párat a földön fekvő fiúnak. Csak ütött és ütött, ott ahol érte, a könnyei pedig lassan folytak le az arcán.
Arra eszmélt, hogy valaki szorosan a melkhasához szorítja teljes erejéből, ő pedig lihegve kapkodja a levegőt és hangtalanul sír. Ismerős volt az őt körülölelő illat. Aaron…
- Te utolsó szarházi! Nem volt még elég az, amiket eddig tettél? Muszáj volt őt is bántanod? – kiabált Aaron. Eli a karjaiban érezte, hogy a tüdeje le- és felemelkedik, ahogy kapkodja a levegőt a kiabálás miatt.
- Én szarházi? A kis csaj vert majdnem agyon!! – üvöltött vissza egy mély hang. Aaron kibontotta az öleléséből a sokkos állapotban lévő lányt, majd megindult az addigra már talpon álló, egy-két helyen vérző pasas felé.
Ne hagyj itt Aaron! – mondta volna Elizabeth, azonban egy hang sem jött ki a száján.
- Teljes mértékben megérdemelted – sziszegte – És ha még egyszer a közelébe merészkedsz tőlem is megkapod ezt, de százszor rosszabban.
- Nocsak, a nagy Mr. Bronx. Csak nem megtaláltad az ártatlan királykisasszonyt, akit oltalmazhatsz? – vigyorgott a szőke gunyorosan.
- Tartsd távol magad tőle – lépett egyet közelebb a szőkéhez Aaron. Szinte tapintható volt kettejük között a feszültség.
- Tudom, hogy te vagy itt a góré kedvence, a tökéletes és nagyszerű tehetséggel rendelkező ügynök, akit mindenki imád, de ne feledd honnan jöttél Bronx! A múlton nem változtathatsz! És nekem meg nem parancsolhatsz – ordította a szőke azzal el is tűnt.

Aaron lassan Elihez lépdelt, aki megszeppenve kuporgott a földön. Hangtalanul sírt, ám amikor Aaron elé térdelt és a karjai közé húzta, eltört benne valami és zokogni kezdett. Mélyen a fiú felsőjébe fúrta az arcát és beszívta az illatát, próbálta megtölteni vele a tüdejét. Megnyugtató volt Elizabeth számára, hogy Aaron karjai között van, biztonságban érezte magát mégis sírnia kellett. Aaron lassan felemelte a földről s a karjaiban tartva megindult vele. Amikor Eli feltekintet Aaron biztonságot nyújtó karjai közül, egy iroda szerűségbe léptek be, bár az inkább hatott egy lazább munkaszobának. A fiú az ott álldogáló kanapéra tette Elit, akinek a zokogása kezdett abbamaradni.
- Köszönöm Aaron –  mondta egy szipogás kíséretében.
- Mit köszönsz meg Elizabeth? – kérdezte szemöldökét felhúzva.
- Hogy vagy nekem – suttogta. Aaron egy halvány mosollyal nyugtázta a hallottakat, majd egy bögre vizet töltött a vízforralóból és egy filtert helyezett bele meg némi cukrot, s Elinek nyújtotta.
- Szerintem ez most jól fog esni – helyezte a bögrét a lány kezébe, majd mellé ült.
Eli nagyokat kortyolt a teából, és az sem zavarta, hogy égeti a nyelőcsövét, egyszerűen csak szüksége volt rá. A tea valahogy mindig nyugtatóan hatott rá, édesanyja sokszor készített neki különféle szárított gyógynövényekből, mindig értett hozzá, hogy mi kell neki, ahhoz hogy megnyugodjon – Ki volt ez az alak? – kérdezte alig hallhatóan.
Aaron sóhajtott egyet, s kezét kezdte tanulmányozni. A lány követte a fiú tekintetét, s észrevette, hogy alkarján itt-ott világos hegek borítják a karját. Vágások.
- Aaron, azok… - letette a bögréjét és szorosan megfogta a fiú karját – Miért csináltad? – kérdezte halkan, s ujjával végigsimított a hegeken.
- Nem volt egyszerű a gyerekkorom – kihámozta a lány kezei közül karját, s keresztbe fűzte azt, így a hegeket elfedve.
- Sajnálom.
- Nem kell sajnálnod. Nem lehet mindenkinek mesés élete – mondta Aaron kissé ingerülten. Eli csodálkozva nézett a fiúra, még nem hallotta ilyen idegesnek – legalábbis vele nem. – Bocsáss meg. Tudod, ez egy kicsit kényes téma nálam. Nem szeretem felidézni, azt a korszakot mások előtt, de veled talán kivételt teszek.
- Nem muszáj, csak ha úgy érzed, hogy meg akarod velem osztani. Nem erőltetek semmi olyat Aaron, amit nem akarsz.
- Akarom, hogy tudj róla, mert ez is én vagyok, és azt akarom, hogy minél jobban megismerj – fordult teljes testével Eli felé, mintha csak egy mesedélutánt tartana neki, bár ez annál sokkal másabb volt.
- A nagynéném nevelt, mivel anyám lemondott rólam, s apámmal hagyott. Apám viszont sosem akart engem, csak nyűg voltam számára, és a nővérére bízott. Imádtam a nagynéném, a saját fiaként nevelt és mindent megtett annak érdekében, hogy elfelejtsem az apám, aki miatt sokat sírtam. Kisgyerek voltam még, nem értettem a dolgokat, azt viszont még kicsiként is láttam, hogy nem kellettem egyik szülőmnek sem, és ez nagy traumát okozott nekem. A nagynéném azonban idővel ezt elfelejtette velem. Öt éves múlhattam, amikor autóbalesetet szenvedtünk – szemből egy kamionnak ütköztünk, én hátul ültem a gyerekülésben, így kisebb sérülésekkel túléltem, a nénikém viszont az ütközést követően pár perc múlva meghalt. Talán ez volt életem legsokkolóbb és megrázóbb eseménye, főleg, hogy minden egyes momentumára emlékszem – elhallgatott egy kicsit, s óvatosan Elire pillantott, aki ledöbbenve hallgatta a történetét. – Ezt követően árvaházba kerültem. Ott rátaláltam a gyerekkori legjobb barátomra, bár ma már bánom, hogy jóban lettem vele. Rengeteg rossz dologba rángatott bele, sokszor vertünk meg más árvaházi gyerekeket, elloptuk a dolgaik. Idővel kezdtem rájönni, hogy mégsem olyan jó barát, mint hittem és ezt vele is közöltem. Nem akartam többé barátkozni vele, de ő ezt nem tudta elfogadni. Megvert és mivel szerinte ez nem volt elég a számára, mást is tett. Az egyik nevelőtől lopott egy pengét, s az egyik éjjel elrángatott a szobámból a padlásra. Először a saját alkarján vágott egy mély sebet, lesokkolva néztem, ahogy folyt belőle a sok vér. Megragadta a karom, én próbáltam ellenszegülni, de erősebb volt, s a pengét mélyen a karomba nyomta és húzott egy csíkot. Üvöltöttem, segítséget kértem, de nem hallott senki. A barátom azt mondta, hogy a barátságunk addig tart, amíg ez a heg és ne merészeljek neki ellenszegülni. Én ezt nem akartam elfogadni, és megesett, hogy ellenszegültem az akaratának. Nem akartam a sorstársainkat verni, lopni tőlük, vagy akárcsak szidalmazni őket. Meg is kaptam a büntetésem kedves barátomtól. Minden egyes ellentmondásom után, egy mély vágás volt a jutalmam. Fájt, kegyetlenül fájt, viszont kialakult bennem a saját véleményem, miszerint inkább fájjon nekem, mint másnak. Tűrtem a vágásokat, az ütéseket, amiket a barátom okozott, de idővel kezdtem összetörni, és tizenhárom évesen megszöktem. Egy katonatiszt talált rám és fogadott be. Nagyon megsajnált, szinte lesokkolva nézte a vágásokat, amit egy gyermek okozott, szintén gyermek társának. Nem tudta elhinni, hogyan lehet valaki ilyesmire képes. Megkeményített, edzett és jó dolgokra nevelt, majd tizenöt évesen elhozott San Franciscoba és bemutatott Acenek. Ideköltöztem, és elkezdtem edzeni és meg tanultam a fegyverekkel bánni Ace segítségével. Így kerültem ide, és így ismertem meg édesanyád, aki a nénikém után a második legfontosabb személy volt az életemben. A sors keserű iróniája, hogy a nénikém után, őt is elvesztettem. Úgy tűnik, mindig elvesztem azt, akit szeretek. Ami pedig a mai barátunkat illeti, a neve Josh, és hát – keserűen elnevette magát – ő a gyerekkori jó barátom.
- Istenem – nyögte halkan Eli és szorosan átölelte Aaront. A fiú meglepődött, kellemesen hatott az ölelés, s gyengéden átkarolta ő is a lányt. – Hogy kerülhetett a CIA-hoz az a rohadék gyerekbántalmazó?
- Pár hónapja van itt, Ace szerint tud egyest-mást egy bizonyos terrorista csoportról. Gondolom nem is kell taglalnom, hogy mindenki rühelli, nem is tett jókat az életben, de jól jöhet számunkra – mondta keserűen, mintha a legundorítóbb szitkozódást ejtené ki a száján. Kihámozta magát Elizabeth karjai közül, s az íróasztalhoz sétált, melyen egy fatábla ácsorgott, rajta a Mr. Bronx ADD . Aaron egy borítékot vett ki az egyik irattartóból.
- Mi az az ADD? – kérdezte Eli a táblácskára mutatva.
- A hivatalos munkaköröm. Én felügyelem a központ napi munkáját és gyakran irányítom azt. Viszont ha Ace nincs itt vagy a helyettese, akkor én döntök a fontosabb ügyekben, meg hogy mit továbbítunk az elnöknek és mit nem. Még csak párszor kellett az utóbbit csinálnom, de egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi minden múlik azon, hogy mit továbbítunk és mit nem. Nem is szeretem, ha nekem kell döntenem. Na de visszatérve az eredeti munkámra, inkább szoktam részt venni akciókban, mint felügyelni azt, hogy mik történnek és kiküldeni az embereket elvégezni a dolgokat. Jobb szeretem én elvégezni a dolgokat – mosolygott és Eli kezébe nyomta az előbb elővett borítékot.
- Ez mi? – kérdezte értetlenül.
- Az első ügyed – mosolygott szélesen Aaron.
- Az első ügyem?? – nézett hitetlenkedve a lány. – De még nem is tanultam meg fegyvert használni, mi lesz ha..
- Majd csak kicsit több mint egy hét múlva megyünk a terepre. Addig is ki kell elemezned az aktát, megismerni a résztvevőket és kidolgozni egy tervet az elfogásukra.
- Aaron én még az életben nem csináltam ilyet! Mi lesz, ha rosszul dolgozom ki a tervet és befuccsol? – a lány idegesen járkált a szobában oda-vissza. Aaron megragadta a karját és maga felé fordította.
- Elizabeth, segítek, nyugodj meg! Ez a gyakorlatod, nem lesz nagy baj, ha becsúszik egy kis hiba, de nem fog! Mindenben segítek és az akcióig megtanítalak néhány fegyver használatára. Most viszont menj haza, vidd az aktát és ha gondolod elemezgesd – adta a kezébe a sárga borítékot.
- Rendben – rakta a táskájába Eli a borítékot. – Valamikor elmehetnénk, mondjuk pizzázni, hogy ne csak ezen a helyen találkozzunk. Tudod, egy kis baráti összeröffenés... – idegesen megigazgatta néhány kósza tincsét. Aaron szája megrándult, próbálta visszatartani a nevetését.
- Bármikor benne vagyok egy összeröffenésbe – felelte halvány mosollyal. Eli is elmosolyodott, majd kilépett az irodából és megindult szép lassan hazafelé.

Hazaérve készített magának egy forró fekete teát, majd a sárga borítékkal az ölében letelepedett a hatalmas ablak melletti fotelra. Még csak fél kilenc körül járt az idő, így valószínűnek tartotta, hogy szőke barátnője még békésen szunyókál. Bögréjét a kávézóasztalra helyezte, majd kinyitotta a borítékot. Egy vaskos irat áradat volt benne, egy mappában.
A külön-külön lefűzött iratokban személyek szerepeltek. Közel húsz személy neve szerepelt az összetűzött lapokon. Elizabeth gyorsan futotta végig először a neveket, amikor is megakadt a tekintete az egyik aktán. Egy igen ismerős név szerepelt rajta.

Sykes, Matthew David

Született: Santa Rosa, California – 1995. július 27.
Lakhely: ismeretlen
Foglalkozás: ismeretlen
Hozzátartozók: Sykes, Camilla
Magasság (kb): 185
Külső leírás: világosszőke haj, szürke szem, világos bőr
Ismertetőjegy: égésnyom a szegycsontnál

Egyéb: két évet szolgált Afganisztánban, majd a mexikói Védelmi és Katonai Minisztériumban (SEDENA) tevékenykedett, ahonnan szerződéssértés miatt elbocsájtották.
Matthew David Sykes – 2013 novemberében embercsempészetért és terroristákkal való együttműködésért vádolták. Az ügyet tanúk és bizonyíték hiányában elvetették, az alulírottat pedig fél év letöltendőre ítélték. 2014 januárjában megszökött Wilson Gerrard felügyelete alatt (Gerrard, Wilson – figyelmetlenség és mulasztás miatt elbocsájtották a washingtoni köztisztviselőktől). Matthew David Sykes mostani kiléte, és tartózkodási helye ismeretlen. A CIA keresi egy mexikói terroristaszervezet egyik oszlopos tagjaként.

Csatolt anyag: Sykes, Camilla – vallomás

Camilla Sykes, Matthew David Sykes egykori katonatiszt vér szerinti testvére. Matthew David Sykes szökését követően tanúvallatás alatt vallotta, idézem:
- A testvérem sem a szökését megelőzően, sem azt követően nem került velem semmilyen kapcsolatba.
- Mikor lépett utoljára kapcsolatba a gyanúsítottal?
- Amikor visszajött Afganisztánból.
- Látott rajta valami különöset? Mondjuk valami sérülést, ami előtte nem volt ott?
- Egy égésnyom volt kicsivel a nyaka alatt, előtte nem volt ott, illetve a vállán egy bekötözött seb.
- Megosztotta önnel, hogy honnan erednek a sebhelyei?
- Nem. Annyit mondod, hogy addig örüljek, amíg nem tudok semmit.
- Köszönöm Miss Sykes.

Akta típusa: titkos (hozzáférés csak az üggyel foglalkozó, jogosított személyek számára, felettes hozzájárulásával)

Elizabeth döbbentem dobta az asztalra az aktát, amelyből olyan dolgokat tudott meg, amikre nem gondolt volna soha.
Azt hiszem itt az ideje, hogy jobban megismerjem a szomszédom..

*******